MŰANYAG- ÉS SZÁLTECHNOLÓGIAI MÉRNÖK MSC
Képzésünk célja, hogy használható, biztos tudást adjunk hallgatóinknak a műanyag- ill. száltechnológia területén. Hasonló oktatás korábban a vegyészmérnök mesterszak kereteiben folyt egyetemünkön – az országban tanszékünk indított elsőként ezen a területen önálló MSc képzést.
KÖZÉPPONTBAN A HALLGATÓ
- Oktatási segédanyagok: Tárgyaink többségéhez ingyenes nyomtatott jegyzeteket biztosítunk, a képzéshez elengedhetetlenül szükséges könyveket kedvezménnyel árusítjuk: célunk, hogy a tudás minél szélesebb körben elérhető legyen hallgatóink számára.
- Rugalmasság: Ésszerű keretek közt igyekszünk alkalmazkodni hallgatóink elvárásaihoz. A BME-n kívülről érkező új hallgatóink felzárkózását, beilleszkedését egyéni tanterv kialakításával segítjük.
- Projektszemlélet: Hallgatóinknak tanulmányaik során több esetben alkalmuk nyílik bekapcsolódni egy-egy kutatási projektbe, ennek során bepillantást nyerhetnek a kutatás-fejlesztés menetébe, és képessé válnak az önálló feladatmegoldásra, szervezésre.
HASZNÁLHATÓ TUDÁS
A szakmai ismeretekre koncentrálunk: Az önálló mesterszak indításának egyik előnye, hogy a képzés során több szakmai tárgyat oktathatunk hallgatóinknak, melyek valóban hasznosak a későbbi munkavégzés szempontjából.
BIZTOS ELHELYEZKEDÉS
- Kiváló, aktív ipari kapcsolatok: Tanszékünk folyamatosan együttműködik az ipar szereplőivel. Hallgatóink elhelyezkedését saját állásbörze szervezésével is segítjük: az itt megjelenő cégek valóban a Te szaktudásodat keresik.
- Hiányszakma: Számos képzéssel ellentétben jelenleg jóval kevesebb műanyag- illetve textiltechnológus mérnök végez az egyetemeken, mint amennyit a munkaerőpiac felvenni képes.
VÁLASZTHATÓ SZAKIRÁNYOK
- Műanyagok feldolgozása és alkalmazása: Teljes körű ismeretekre tehetsz szert a polimerek molekuláris szerkezetétől a feldolgozáson át a késztermék felhasználásáig, majd a keletkező hulladék kezeléséig.
- Szál- és textiltechnológia: Megismerheted a mesterséges és természetes szálas anyagok szerkezetét és tulajdonságait, a korszerű textiltechnológiai eljárásokat.
NÉHÁNY A SZAKON OKTATOTT TÁRGY
- Biopolimerek
- Polireakciók kémiája
- A polimerfizika elméleti alapjai
- Polimerkeverékek és kompozitok
- A műanyagipar gazdasági kérdései
- Gép, szerszám, tervezés a műanyagok feldolgozásában
- Műanyagok és a környezetvédelem
- Új szálalkalmazások és technológiák
KARRIERLEHETŐSÉGEK
- Műanyag- vagy textilipari termelés irányítása
- Technológiai tanácsadás
- Technológia- és termékfejlesztés
- Minőségbiztosítás
- PhD képzés: a kutatómunka iránt érdeklődő hallgatóink felvételt nyerhetnek doktori képzésünkre, és PhD végzettséggel fejezhetik be egyetemi tanulmányaikat.
A FELVÉTEL KRITÉRIUMAI
Legalább 70 megszerzett kredit az alábbi ismeretkörökben:
- Természettudományos ismeretek (30 kredit)
- Gazdasági és humán ismeretek (10 kredit)
- Szakmai ismeretek (30 kredit)
AZ EGYETEM
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a legnagyobb elismertségnek örvendő hazai felsőoktatási intézmények közé tartozik – mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyetemünk 2010 áprilisa óta kutató-elitegyetemi státusszal rendelkezik. Az itt végzett mérnököket országszerte keresik, és megbecsülik.
A VÁROS
A campus Budapest szívében, közvetlenül a Duna partján fekszik. A nyüzsgő nagyváros gazdag kulturális és lüktető éjszakai élete garantálja, hogy egyetemi évei alatt egyetlen hallgatónk sem fog unatkozni. Mindezt azoknak is érdemes megtapasztalni, akik későbbi életüket nem a fővárosban képzelik el.
HALLGATÓI ÉLET
- Fiatal oktatógárda, barátságos légkör
- Szórakozás: A BME-n egymást érik a különböző rendezvények (egyetemi, kari és kollégiumi napok), emellett rendszeresen szervezünk tanszéki bulikat, ahol lehetőséged nyílik arra, hogy jobban megismerd az oktatókat, doktoránsokat és hallgatóinkat.
HASZNOS LINKEK
A TANSZÉK HALLGATÓINAK
A TANSZÉK OKTATÓINAK
IPARI PARTNEREINKNEK